Az Esterházy Magyarország Alapítvány és
az Együtt a Művészetért Egyesület bemutatja:

Reserve your table with a curator
Egy kiállításra készülve sokszor elakad az alkotó. A helyszín, a koncepció, a kiállítandó műtárgyak listája, az installálás kérdései, feliratok elhelyezése, a megnyitó részletei mind olyan döntések, amit sokszor egyedül a temérdek feladat között kapkodva – kihívás összerakni. A kurátorok – akik sokszor egyben művészettörténészek, esztéták, vagy elméleti szakemberek is – szerepe és jelentősége egy kiállítás összeállításában nem triviális a laikusok számára, a kiállítók azonban tudják, hogy egy kurátor külső szemlélőként, mégis szakmai hozzáértéssel, milyen fontos pillére egy sikeres kiállításnak, a gondolati megfogalmazástól egészen a megvalósításig.
De mégis hogyan kezdődhet egy ilyen közös munka, hol találkozhat az alkotó a kurátorral?
Az art dating célja, hogy az alkotók megismerkedhessenek nyitott szemléletű elméleti szakemberekkel, velük közösen gondolkodhassanak és remélhetőleg hosszú távú kapcsolatok szülessenek!
Az első Esterhazy art dating programra 10 kurátort kértünk fel, hogy beszélgessen azzal a 20 művésszel, akiket egy kuratórium választ ki a jelentkezők közül.
A legjobb együttműködést 1 millió forinttal és egy kiállítással díjazzuk!
Kik jelentkezhetnek? (pályázati feltételek)
- A pályázó magyar állampolgársággal, vagy legalább 5 éve bejelentett állandó magyarországi lakcímmel rendelkezik.
- A pályázó felsőfokú (főiskola, egyetem, akadémia) művészeti tanulmányokat végzett képzőművész.
- Pályázni lehet egyénileg vagy csoportban (csoport esetén a csoportot max. 2 fő képviselheti az art dating során).
- Minden pályázat a jogi út kizárásával történik. A pályázók részvételükkel elismerik a zsűri döntését.
- Pályázni kizárólag online, 2023. február 17-e éjfélig lehet. (A határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.)
Mi szükséges a jelentkezéshez?
- online űrlap kitöltése
- portfólió (max. 20 oldal)
- szakmai önéletrajz
Hogyan zajlik az art dating?
2023. március 11-én (szombat) a The Space-ben 10 kurátor 15-15 percet beszélget 1-1 alkotóval, aztán cserélnek. A művész számára ez 150 percet jelent ami idő alatt a 10 kurátor megnézi a portfólióját és elbeszélgetnek a lehetséges koncepciókról.
Mi történik utána?
Az esemény végén mind a 10 kurátor választ 1-1 művészt (vagy akár többet) akivel közösen kidolgoznak egy kiállítási koncepciót. A koncepció kidolgozására 2 hónap áll rendelkezésükre.
És ki az, aki meg is valósíthatja?
2023. május 13-án (szombat) a 10 páros prezentálja a koncepcióját a kuratórium előtt akik kiválasztják azt az egy kiállítást amely az azt követő 1 éven belül bemutatásra kerül a The Space galériában. A nyertes párosnak 1.000.000 Ft áll rendelkezésére, amely a kiállítás megvalósítására fordítandó (beleérte az összes költséget, pl. kurátori és művész díj, installálás, a megnyitó költségei, fotózás stb.).
Különdíj: Nagyházi Lőrinc felajánlásában egy további kiállítás is megvalósításra kerül a NaCo galériában (a galériával egyeztetett időpontban).
Jelentkezési határidő: 2023.02.17. éjfél
A jelentkezés lezárult! Köszönjük, hogy ennyien pályáztatok!
A 20 kiválasztott művész akik részt vehetnek a rapid-randin:
Ádám Zsófia, Barakonyi Zsombor, Cseh Lili, Dobokay Máté, Fábián Erika, Gaál Kata, Gergely Réka, Hajgató Terézia, Hardi Ágnes, Horváth Csaba, Horváth Lóczi Judit, Juhász Nóra, Kádár Emese, Kicsiny Martha, Koleszár Kata, Körösi Viktória, Kusovszky Bea, Szabó Károly, Szabó Klára Petra, Szlávik Barbara
A kuratórium tagjai
- Bérczi Linda kulturális menedzser, a The Space tulajdonosa, az Együtt a Művészetért Egyesület elnöke
- Nagyházi Lőrinc műkereskedő, a NaCo galéria vezetője
- Róka Enikő művészettörténész, a Fővárosi Képtár vezetője
- Tűzkő Péter műkereskedő, igazságügyi szakértő
- Zsikla Mónika művészettörténész, a Q Contemporary művészeti vezetője

Az Esterházy-családban több száz éves hagyománya van a műtárgyak gyűjtésének, és a család tagjai hangsúlyt fektettek arra is, hogy saját koruk művészeit támogassák. Az Esterházy Magyarország Alapítvány ezt a hagyományt viszi tovább magyarországi helyszíneken megvalósított képzőművészeti, zenei vagy épp összművészeti rendezvényeivel, oktatási projektjeivel, miközben mindig arra a kérdésre keresi a választ, hogyan tud a tradíció és a kortárs művészet párbeszédbe lépni egymással, és gondolatébresztő módon együtt megjelenni a mai közönség számára. Művészeti projektjeiket – kiállításokat, koncerteket, könyvbemutatókat – az Esterházy Art Echo brand égisze alatt valósítják meg.
Fontosnak tartják a digitális technológiára építő, a 21. századi tudást és képességeket fejlesztő oktatás támogatását, ezért rendezik meg 2016 óta a középiskolás korosztály számára az Estöri – Kreatív Történelmi Versenyt. Az Alapítvány tevékenységét 2021-ben Genius Loci díj – Vállalatok és vállalkozók a tehetségekért díjjal ismerték el, valamint a PR szakma rangos hazai és nemzetközi megmérettetésein is kiemelkedő díjakkal jutalmazták.
A 2017-ben létrejött Együtt a Művészetért Egyesület célja a magyar kortárs művészet és a magyar kortárs művészek segítése és népszerűsítése.
Az Egyesület fennállása óta számos projektet bonyolított, például a Budapest Art Mentor képzést, illetve többek között gondozásában jelent meg a Művészlét – Kortárs kézikönyv képzőművészeknek című hiánypótló kötet, illetve a Hungarian Contemporary magazin is.
2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet támogatásával valósult meg az a kutatás, amelynek célja a magyar művészek helyzetének vizsgálta volt. Ebből született a Kortárs helyzet – milyen ma képzőművésznek lenni? című tanulmány.
2020-ban Barabási Albert Lászlóval és csapatával a Magyar Művészeti Hálót kutatuk hálozatkutatási módszerekkel, amelyről egy könyvet is megjelentetünk – szintén az Egyesület gondozásában – Élek mentén – Kortárs magyar képzőművészet az adatok tükrében címmel.

További információk az alábbi e-mail címen kérhetőek: hello@artdating.hu