Volt előzetes elképzelésed arról, hogy milyen művésszel szeretnél együtt dolgozni? Volt, aki ehhez képest meglepett, vagy inkább arra találtál rá, akit eleve kerestél? 

Nagyon vártam az Esterházy Art Dating rapid-randiját, mert egy hiánypótló, és nagyszerű kezdeményezésnek tartottam. Kíváncsi voltam, hogy a kuratórium kiket válogatott be az első fordulóba. Mivel több mint tíz éve dolgozom együtt kortárs művészekkel, így több résztvevőt ismertem már korábbról. Ennek a programnak az egyik legnagyobb erőssége a kapcsolatteremtés/bővítés, ezért szerettem volna kihasználni azt az adottságot is, hogy új dolgokat fedezhetek fel a szakmán belül. Azt tartottam igazságosnak is egyébként, hogy olyan művészt válasszak, akivel még nem volt együttműködésünk korábban. A művész személye mellett a bemutatott koncepció is nagyon fontos volt számomra. Arra figyeltem, hogy a bemutatott művek, vagy gondolatok teljesen újszerűek legyenek, ne ismételjenek korábbi kiállításokat, és olyan témával foglalkozzanak, ami számomra is fontos, amivel tudok azonosulni. 

Miért épp őt választottad? Miért jelenthet izgalmas szakmai kihívást számodra épp az ő terve?

A kiválasztás nem volt végül egyszerű, mert egy másik kurátor társammal ugyanazt a művészt választottuk volna. Az egyezkedés, és érvelés is izgalmas pontja volt számomra az eseménynek. Jó alkalom volt ez arra is, hogy kurátorok egymás között is, és együtt is gondolkodjanak. Végül meg tudtunk egyezni, és Gaál Katát választottam. Elsősorban a bemutatott koncepcióját tartottam fontosnak, és társadalmilag is relevánsnak. Azt gondolom, hogy az ő művészetében erősíti egymást a vizuális megjelenés különlegessége, és műveinek tartalma. Életterek sajátosságaival, és társadalmi viszonyokkal is gyakran foglalkozik, de most konkrétan a képernyőidő fogalma volt az, amihez leginkább kapcsolódni tudtam, és amiről azt gondolom, hogy érdemes a kortárs művészet eszközeivel, és megjelenítésein keresztül gondolkodni.

A randi melyik pontján dőlt el benned, hogy ő lesz a te embered?

Az utolsó utáni pillanatban, mert tényleg nehéz volt a választás. A döntés meghozatala során folyamatosan vívódtam magamban, hogy elméleti, vagy érzelmi síkon válasszak. A legtöbb művészhez igazából tudtam valamilyen módon kapcsolódni, és számos koncepció esetében azt gondoltam, hogy hozzá tudnék tenni, és tudnám segíteni a megvalósítását. Rengeteg izgalmas művet, történetet és koncepciót ismerhettünk meg. Mégis kerestem azt a bizonyos pluszt, azt a láthatatlan szikrát, ami igazán motiválni tud. Ezen a ponton összeért az Art Dating a valós randik dinamikájával, melyek során gyakran kerülünk értelem és érzelem szorításába. 

Mit gondolsz, létezik „szerelem első látásra”? Vagyis a gyorsan kialakuló szimpátia meg tud alapozni egy tartós munkakapcsolatot?

A művész-kurátor viszonyban, az ilyen jellegű közös munkában szerintem abszolút tud működni ez a típusú összekapcsolódás. Ilyenkor tudjuk igazán erősíteni egymást, és egyre érzékletesebben kibontani a művészi koncepció megvalósítását. Hiszen a képzőművészeti művek több síkon is hatást váltanak ki, gondolatok, érzelmek, és érzések terén egyaránt.